Érzelmek, álérzelmek

Az asszertív kommunikációban kulcsfontosságú az érzelmek kifejezése. Ez egyáltalán nem könnyű, hiszen rendkívül összetettek az érzelmeink. Sokszor nehéz megtalálni azt a szót, ami a leginkább képes leírni, ami bennünk zajlik.

Ráadásul gyakran használunk olyan kifejezéseket, amik inkább álérzelmek: értékítéletet tartalmaznak (minősítőek), és egy másik ember is szerepel bennük (nem csak a belső lelkiállapotunkról szól).

Például:
„becsapottnak érzem magam, amikor te…”
„sarokba szorított vagyok, amikor te…”
„mellőzöttnek érzem magam, amikor ti…”

Ezekben a mondatokban indirekt módon üzenjük meg a beszélgetőpartnerünknek, hogy ő mit tett velünk szemben.

Miért fontos egyáltalán, hogy megnevezzük az érzelmeket? Mi az érzelem? Hogyan csoportosíthatjuk őket?
Mik az összetevőik?

Miért fontos, hogy megnevezzük az érzelmeinket?

Amint „címkét” kezdünk keresni az érzelmeinknek, elindítjuk az adott érzelmi állapot racionalizálását. Ez a tudatosítás tovább vezethet ahhoz, hogy kontrollálni tudjuk érzéseinket. Majd megtaláljuk az érzelem igazi kiváltó okát, ami segít elfogadni a saját érzéseinket, és jobban megérteni másokét.

Mi az érzelem?

Egy olyan komplex reagálási minta, ami tapasztalati, viselkedési és fiziológiai elemeket is tartalmaz, aminek a segítségével egy személy megkísérel megküzdeni egy számára fontos eseménnyel vagy történéssel.

A pszichológusok a definiálás mellet osztályozni, csoportokba sorolni is szerették volna a különböző érzelmeket. Az egyik legismertebb csoportosítást 1972-ben Paul Ekman – amerikai pszichológus - hozta létre, akinek nevét onnan is ismerhetjük, hogy ő volt az Agymanók c. filmnek az egyik tanácsadója.

Paul Ekman 6 alapvető, univerzális emberi érzelmet különített el:
öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem, undor.

Egy vizsgálatsorozat nyomán azt is igazolta, hogy ezek az érzelmek univerzálisak.
Új-guineai embereknek mesélt egy érzelemben gazdag történetet, és arra kérte őket, hogy 3 amerikai ember fényképéből válasszák ki azt, ami a leginkább illik a történethez. Majd elvégezte a vizsgálat fordítottját is, amikor az új-guineaiak arckifejezését fotózta le, és az amerikaiaknak kellett ugyanezeket az érzelmeket felismerniük.
Ezek a bizonyítékok amellett szólnak, hogy alapérzelmeink kultúrától függetlenül, egyetemesen jelen vannak.

Az érzelem 3 kulcs összetevője:

 

1. Szubjektív élmény
2. Fiziológiai válaszok
3. Gondolkodási és cselekvési tendenciái 

1. Szubjektív élmény

Egyrészt a kutatók biztosak benne, hogy léteznek univerzális, kultúrafüggetlen alapérzelmek, másrészt arról is meg vannak győződve, hogy az érzelmek kifejezése erősen szubjektív. Pl. nézzük a dühöt, mint érzést. Vajon minden dühérzeted egyforma volt, vagy inkább azt érezted, hogy ez az érzés széles skálán mozoghat a bosszúságtól a vak haragig?

Emellett nem tapasztaljuk meg mindig minden érzelemnek a tiszta formáját. Gyakran az érzelmek különböző keverékét éljük meg a mindennapjainkban. A saját tapasztalataink általában sokkal összetettebbek, szubjektívebbek.

Például egy új munkát kezdünk, ebben a helyzetben érezhetünk izgalmat és ugyanakkor idegességet, feszültséget is egyszerre. Megházasodunk, vagy gyerekünk születik, akkor számos érzelmet élhetünk meg az örömtől egészen az aggodalomig. Ezek az érzelmek egyszerre jelentkezhetnek vagy szorosan egymás után.

2. Fiziológiai válaszok

Érezted valaha, hogy a gyomrod görcsbe rándul a szorongástól vagy a szíved hevesen ver a félelemtől? Akkor biztosan észlelted már, hogy az érzelmek milyen erős fiziológiai reakciót képesek kiváltani a testünkben.
Számos olyan fiziológiai reakció, amit egy érzelem megnyilvánulása során érzel – pl. izzadó tenyér, heves szívdobogás -, azt a szimpatikus idegrendszer idézi elő. Az idegrendszer szabályozza az öntudatlanul végbemenő testi folyamatainkat, mint például a vérkeringés vagy az emésztés.

A szimpatikus idegrendszer felelős azért, hogy irányítsa a test „harcolni-vagy-elfutni” reakcióit. Amikor valamilyen veszéllyel kell szembenéznünk, ezek a testi reakciók automatikusan felkészítik a testünket arra, hogy elfussunk vagy éppen szembe nézzünk a fenyegetéssel.

A korai kutatások inkább ezekre az automatikus válaszokra koncentráltak, a legfrissebb kutatások azonban inkább az agynak az emóciók keletkezésében játszott szerepét célozzák meg. Az agyterületek vizsgálatai azt mutatják, hogy az amygdala, a limbikus rendszer része, kiemelten fontos szerepet játszik az érzelmek kialakulásában, különösen a félelemében.

Az amygdala maga egy kis, mandulaalakú képződmény, amely felelős az éhség, szomjúság, a tartós emlékezet kialakulásárét, és az érzelmek felismerésében, azonosításában és feldolgozásában is fontos szerepet játszik. A különböző agyi területek aktivitását mérve tapasztalták a kutatók, hogy amikor a vizsgálati személyeknek ijesztő képeket mutattak, az amygdala aktiválódott.

3. Gondolkodási és cselekvési tendenciák

Az érzelem harmadik összetevője valószínűleg az, amit a leginkább ismerünk, az érzelem aktuális kifejeződése. Időnk jelentős részét töltjük azzal, hogy a körülöttünk lévők érzelmeit igyekszünk értelmezni. Ez a képességünk az, amit a pszichológusok érzelmi intelligenciának hívnak, és ezeknek a megnyilvánulási formáknak nagy része a testbeszédünkben jelenik meg.

Az aktuális kutatásokból arra következtetnek, hogy ezek a tendenciák is univerzálisak, mint például a mosoly, ami a boldogságot jelzi. A szociokulturális normák is szerepet játszanak abban, hogyan fejezzük ki és hogyan „fordítjuk” le az érzéseket.

Japánban a nyugati kultúráktól eltérően pl. arra törekszenek, hogy elleplezzék a félelem vagy az undor megnyilvánulásait, ha egy rangban felettük álló van jelen.

Konklúzió

Ha fejleszteni tudjuk magunkat az érzelmek tudatosítása és megnevezése területén, hatékonyabbá és sikeresebbé válhatunk a kommunikációban és a stresszkezelésben. Érdemes még arra is törekednünk, hogy lehetőleg valódi és ne álérzelmeket használjunk érzelmi állapotunk leírására.

Az érzelmek megnevezéséhez itt találsz egy letölthető pozitív és negatív érzelmi listát.